Ugrás a tartalomra

Állami Áruház

Ády küldte be June 29, 2010 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1952
Létrehozás intervallum
- 1952

Építész tervező: Vass Antal

Az áruház a város főterén, a vasútállomás közelében áll. "Az áruházi igazgatás sűrűn váltakozó vezetőinek igényére az eredeti koncepció - nem előnyére - sokat változott és az építkezés elhúzódását eredményezte. Hagyományaink tárházában ilyen karakterű épület nehezen található. Az új utakat kereső, a korszerű képletből kiindult első terv a bírálóbizottság tagjai zömének a tetszését - akkortájt - nyilvánvalóan nem nyerhette el, ezért vált szükségessé az áttervezés. A második átdolgozott tervre viszont a stílusáramlatok negatív jegyeit próbálták alkalmazni." Vass Antal F: architecahungarica.hu

Vass Antal, (1917-1988) – 1956-ban az Ybl Miklós-díj II. fokozatával tüntették ki, többek között a salgótarjáni Állami Áruház tervezéséért. Az áruház a főutca és a Fő tér sarkán álló egyemeletes épület. Jellegzetessége aföldszint árkádsor, és az emeleti szint szinte tömörnek ható homlokzata. Az eredeti épület a tetőfödémben levő ablaksorral megvilágított, galériával kialakított belső térrel rendelkezett, amit azóta átalakítottak.

Volt Állami Áruház majd Centrum Áruház, ma Star Áruház.

Tervezte
Vass Antal
Cím

Salgótarján
Rákóczi út 17
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok