Ugrás a tartalomra

svábhegyi Városkút

leguan küldte be November 7, 2014 időpontban
Létrehozás
1718

Mátyás király idejében építettek először vízvezetéket Buda várának tiszta ivóvízzel ellátására.  Három forrást foglaltak be a Budától nyugatra eső hegyekben: az időközben elpusztult, az Orbán-hegy keleti oldalában felszínre bukkanó Sváb-kutat, a Hajnalos-hegy északkeleti oldalában található Béla király kútját, valamint a Svábhegyen a ma Város-kút néven ismert forrást. Az itáliai Chimenti Camicia (vagy Canicia) irányítása alatt,  a szurkos vörösfenyő, cserép és ólom csövekből  kiépített vezetékben a közlekedőedények elve  alapján került a víz a 200 méterrel alacsonyabban lévő Várhegyre, a mai Szentháromság téren lévő csorgóba és az azt körülvevő medencébe.

A török hódoltság alatt a Város-kút  és a vezeték használhatatlanná vált, csak Buda visszafoglalása után fedezte fel újból és állíttatta helyre Eberhardt von Everling törzsorvos a forrásfoglalatot, a vezetéket pedig Kerschensteiner Konrád jezsuita szerzetes irányításával újították fel 1718-ban, 1304 méternyi fenyőfa, illetve 2676 méternyi ólomcső felhasználásával.  Everling tiszteletére a forrást  Doktor-kútnak, illetve Orvos-kútnak nevezték el. Majd neve 1847-ben Nádor-kút lett, az abban az évben elhunyt József főherceg, Magyarország nádora tiszteletére.  A vízvezeték-rendszer végül 1882-ig működött, ezt követően szerepét átvette az újlaki vízmű.

A kútnak két felszíni építménye ismert: Az egyik a forrásfoglalat fölé emelt forrásház vagy felső kútház, amelybe a gótika jegyeit mutató,  13. századi kolostor vagy templom romjaiból származó faragott köveket építettek.  E kövek késztették Garády Sándor  régészt 1937-ben a kút környékén a kolostor és templom maradványainak feltárására, azonban ezek helyett a Városkút forrásháza körüli területen vízgyűjtő folyosókat, csatornákat, kutakat, kő és tégla falakat, cserép,  fa és vas csővezetékeket  talált.  A másik építmény – ettől kb. 25 méternyire –  a gyűjtőmedence fölé a 18. században épített alsó kútház, mellette egy oszlopos vízkifolyó. (A forrásház felújítása 1974-ben, a II. világháborúban megsemmisült kútház rekonstrukciója 1998-ban történt.)

Tervezte
Eberhardt von Everling
Cím

Szabolcs u. 35.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok