Ugrás a tartalomra

Budai Dunapart

leguan küldte be April 23, 2011 időpontban

A képek az 1980-as augusztus 20-i viziparádén készültek és a budai Dunapart - Országházzal szemközti -  Batthyány-tér és Csalogány utca közötti részét mutatják.

Kiemelkedőbb épületek:

Szent Anna templom. A budai városi tanács 1724-ben megvette a „Horgony”-hoz címzett vendéglőt kápolna céljára. Majd ennek helyén épült a barokk templom 1740 és 1762 között Szent Anna tiszteletére,  Hamon Kristóf, majd Nepauer Máté helyi építészek vezetésével.

Az Erzsébet Apácák templomát a barokk épülettömb közepén a ferencesek építtették 1731-1737 között, Hans Jakab tervei alapján. A Batthyány tér felé eső kolostort 1763-ban kórházzá alakították. 1785-ben II. József feloszlatta a rendet,  helyükbe a betegápoló Erzsébet-rendi apácák érkeztek.

Energiagazdálkodási Intézet  (EGI) irodaháza 1964-ben épült, tervezte Molnár Péter (1925-2000). 2006-ban szállodává alakították (Novotel).

Cím

Fő utca
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok